Elektromos ablakemelők
Elektromos ablakemelők
A rendszerek működése bekapcsolt gyújtásnál vagy kikapcsolt gyújtásnál az egyik első ajtó nyitásáig (körülbelül
3 percre korlátozva) biztosított.
FIGYELMEZTETÉS
A vezető felelőssége
Soha ne hagyja a járműben a kártyát vagy a kulcsot, továbbá még rövid időre se hagyjon
soha a járműben gyermeket, állatot vagy olyan felnőttet, aki nem tud magáról gondoskodni.
A motor beindításával vagy egyéb kiegészítők (ablakemelő, ajtózár) működtetésével
veszélyhelyzet állhat elő.
Valamely testrész becsípődése esetén azonnal fordítsa meg az ablak mozgásának irányát
az adott kapcsoló megnyomásával.
Súlyos balesetveszély.
Egyszeri gombnyomásos (impulzusos) elektromos ablakemelők

Röviden, de teljesen nyomja le vagy húzza maga felé az ablakemelő kapcsolóját: az
ablak teljesen fel vagy lehúzódik. A kapcsoló működtetése megállítja az ablak mozgását.
Megjegyzés: a hátsó ablakok üvegei nem húzódnak le teljesen.
A vezetőülésnél működtesse a kapcsolót:
- 1.
- a vezetőoldali ablak esetén;
- 2.
- az első utasoldali ablak esetén;
- 3. és 5.
- a hátsó ülések ablakai esetében.
Az utasoldali ülések esetén nyomja meg a 6 kapcsolót.

Megjegyzés: Ha a nyitható tető üvege akadályba ütközik, amikor már majdnem teljesen bezáródott
(pl. faág stb.), megáll, és visszamozdul néhány centimétert.
Tanács
Ne támasszon semmilyen tárgyat a félig leengedett ablaknak, mert károsodhat az ablakemelő.
FIGYELMEZTETÉS
Utasok biztonsága
A vezető a kapcsoló 4 megnyomásával az összes utas – saját magát is beleértve – számára letilthatja az
utas oldali első és hátsó ablakemelők működtetését. Megerősítő üzenet jelenik meg
a kijelzőegységen.
Az egyérintéses elektromos ablakemelő nem működik
Az egyérintéses elektromos ablakemelő hővédelmi funkcióval bír: ha egymás után több
mint 16 alkalommal megnyomja az ablak kapcsolóját, bekapcsol a védelmi üzemmód (bezárja
az ablakot).
A következőkre van lehetőség:
- az elektromos ablakemelő kapcsolójának rövid időn át, kb. 30 másodperces időközönként történő működtetése;
- járó motor mellett az ablak zárolása megszűnik, ha körülbelül 20 percig nem aktiválják az elektromos ablakemelő kapcsolóját.
Az ablakok zárása távirányítással
Ha az ajtók kívülről zárva vannak, és ha kétszer megnyomja a zárógombot a vezetőoldali ajtón szabad kéz üzemmódban, a kártyán
vagy – a gépkocsi típusától függően – a kulcson , minden impulzusos elektromos ablakemelő (és a járműtől függően a nyitható tető)
automatikusan bezárul.
Ajánlott úgy használni a rendszert, hogy közben a felhasználó jól látja a gépkocsit,
és senki nem tartózkodik a gépkocsiban.
FIGYELMEZTETÉS
Az ablakok zárásakor győződjön meg arról, hogy nincs-e a gépjárműből kilógó testrész
(kar, kéz stb.).
Súlyos balesetveszély.
Működési rendellenességek
Ha valamelyik ablak nem záródik, a rendszer normál üzemmódba áll vissza: nyomja meg
az adott kapcsolót annyiszor, ahányszor kell, hogy az ablak teljesen bezáródjon. Tartsa
lenyomva a kapcsolót (mindig a záró oldalon) egy másodpercig, majd engedje le és húzza
vissza teljesen az ablakot a rendszer inicializálása érdekében.
Ha szükséges, keressen fel márkaszervizt.