Vissza a listához

ABLAKEMELŐK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

A rendszerek működése bekapcsolt gyújtásnál vagy kikapcsolt gyújtásnál az egyik első ajtó nyitásáig (körülbelül 3 percre korlátozva) biztosított.

A vezető felelőssége

Soha ne hagyja a kulcsot vagy a kártyát a járműben, továbbá még rövid időre se hagyjon a járműben gyereket, állatot vagy olyan felnőttet, aki nem tudja magát ellátni.

A motor beindításával vagy egyéb kiegészítők (ablakemelő, ajtózár) működtetésével veszélyhelyzet állhat elő.

Valamely testrész becsípődése esetén azonnal fordítsa meg az ablak mozgásának irányát az adott kapcsoló megnyomásával.

Súlyos balesetveszély.

Egyszeri gombnyomásos (impulzusos) elektromos ablakemelők

Röviden, de teljesen nyomja be vagy húzza maga felé az ablak kapcsolóját: az ablak teljesen fel vagy lehúzódik. A kapcsoló működtetése megállítja az ablak mozgását.

Megjegyzés: a hátsó ablakok üvegei nem húzódnak le teljesen.

A vezetőülésnél működtesse a kapcsolót:

1 a vezetőoldali ablak esetén;

2 az első utasoldali ablak esetén;

3 és 5 a hátsó ülések ablakai esetében.

Az utasüléseknél működtesse a kapcsolót 6.

Ne támasszon semmilyen tárgyat a félig leengedett ablaknak, mert károsodhat az ablakemelő.

Utasok biztonsága

A vezető a kapcsoló 4 megnyomásával az összes utas - saját magát is beleértve - számára letilthatja az utas oldali első és hátsó ablakemelők működtetését. Megerősítő üzenet jelenik meg a kijelzőegységen.

Egyszeri gombnyomásos elektromos ablakemelők (folyatás)

Megjegyzés: Ha a nyitható tető üvege akadályba ütközik a működési út végén (pl. faág stb.), megáll, és visszamozdul néhány centimétert.

Az egyérintéses elektromos ablakemelő nem működik

Az egyérintéses elektromos ablakemelő hővédelmi funkcióval bír: ha egymás után több mint 16 alkalommal megnyomja az ablak kapcsolóját, bekapcsol a védelmi üzemmód (bezárja az ablakot).

A következőkre van lehetőség:

- röviden nyomja meg az elektromos ablakemelő kapcsolóját és kapcsolgassa körülbelül 30 másodpercenként;

- járó motor mellett az ablak zárolása megszűnik, ha körülbelül 20 percig nem aktiválják az elektromos ablakemelő kapcsolóját.

Az ablakok zárása távirányítással

Ha az ajtók kívülről zárva vannak, és ha duplán megnyomja a zárógombot a vezetőoldali ajtón szabad kéz üzemmódban, a kártyán vagy - a gépkocsi típusától függően- a kulcson, minden egyszeri gombnyomásos elektromos ablakemelő (és a járműtől függően a nyitható tető) automatikusan bezárul.

Ajánlott úgy használni a rendszert, hogy közben a felhasználó jól látja a gépkocsit, és senki nem tartózkodik a gépkocsiban.

Működési rendellenességek

Ha valamelyik ablak nem záródik, a rendszer folyamatos üzemmódba áll vissza. Nyomja meg az adott kapcsolót annyiszor, hogy az ablak teljesen bezáródjon. Tartsa lenyomva a kapcsolót (mindig a záró oldalon) egy másodpercig, majd engedje le és húzza vissza teljesen az ablakot a rendszer inicializálása érdekében.

Ha szükséges, keressen fel márkaszervizt.

Az ablakok zárásakor győződjön meg arról, hogy nincs-e a gépjárműből kilógó testrész (kar, kéz stb.).

Súlyos balesetveszély.