Vissza a listához

PARKOLÁST SEGÍTŐ RENDSZER

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

A berendezés működési elve

Az ultrahangos érzékelők, amelyek (változattól függően) a gépkocsi hátsó lökhárítójában helyezkednek el, „mérik” a gépkocsi és az akadály közötti távolságot.

Ez olyan ismétlődő hangjelzést ad, amelynek gyakorisága a jármű mögötti tárgy közelségével arányosan nő, és ha ez a távolság eléri a kb. 30 centimétert, a hangjelzés folyamatossá válik.

Megjegyzés: ügyeljen arra, hogy az ultrahangos érzékelőket semmi ne takarja (piszok, sár, hó, stb.).

Működés

Hátramenetbe kapcsoláskor a rendszer érzékeli a gépkocsi hátsó részének környezetében a legfeljebb 1,20 m távolságban elhelyezkedő tárgyak nagy részét, hangjelzés hallható és, gépkocsitól függően, kigyullad a kijelző 1.

Ez egy kisegítő funkció, amely a manőverek során hangjelzés segítségével jelzi a jármű és az akadály távolságát.

Semmiképpen nem helyettesíti az éberséget vagy a vezető felelősségét.

A vezetőnek mindig figyelnie kell azokra a hirtelen eseményekre, amelyek bekövetkezhetnek vezetés közben: ügyeljen arra, nincsenek-e mozgó objektumok (pl. gyermek, állat, babakocsi, kerékpáros stb.) ill. túl pici vagy túl vékony tárgyak (közepes méretű kő, vékony oszlop, pózna stb.) a művelet során a jármű útjában.

A rendszer kikapcsolása

Nyomja meg a kapcsolót 2 a rendszer kikapcsolásához.

A kapcsolóba épített visszajelzőlámpa kigyullad, ezzel jelzi, hogy a rendszer kikapcsolódott.

A kapcsoló újabb megnyomása a rendszert bekapcsolja, és a kijelző kialszik.

Típustól függően lehetőség van a parkolást segítő rendszer érintőképernyőn keresztüli kikapcsolására. További információkért tájékozódjon a berendezés kezelési útmutatójában.

A manőverek során a gépkocsi alvázának felütközése (például: útpadkának, járdaszegélynek stb.) a gépkocsi sérüléséhez vezethet (például a féltengely deformációjához).

A baleset kockázatának elkerülése érdekében ellenőriztesse gépjárművét szakszervizzel.